Személyében a 2024-es nagy-britanniai választások óta kormányzó Labour egyik legbefolyásosabb veteránja távozik.
Senki nem vezényelte az építési és közlekedési miniszter fórumára. Soha nem követett el bűncselekményt, rendesen neveli a ...
Végtelenül gusztustalannak tartom, hogy miközben ő bocsánatot kért, ugyanúgy folytatják ellene a politikai hecckampányt, ...
A napokban utalhat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a kórházaknak adósságaik kiegyenlítésére 80 milliárd forintot. Ez ...
131 holttestet még nem azonosítottak. Az iráni elnöki hivatal honlapján vasárnap közzétették annak a 2986 embernek a nevét, aki az utóbbi hetekben erőszakba torkollt utcai tömegtüntetéseken vesztette ...
A Fidesz olyan videót kezdett terjeszteni a közösségi médiában, amely egyenként, monogramokkal sorolja fel a gyöngyösi Lázárinfón tüntetők állítólagos bűncselekményeit.
Bannon azzal dicsekedett, hogy az általa szervezett új európai politikai tömb azért lesz jó, mert Epstein üzleti érdekeit lehet majd érvényesíteni általa.
A munkásmozgalom és a Trieszti nő története. Na jó, de mi az a tornyos, hagymakupolás épület? – tette fel a kérdést a ...
A magyarországi palagáz-kitermelés évek óta visszatérő, erősen megosztó kérdés. Egyes szakértők és iparági szereplők szerint csökkentheti Magyarország energiafüggőségét és az importkitettséget, valami ...
Magyar Péter szerint a fideszes politikus megfenyegette a kihívóját, aztán letiltotta a hozzászólási lehetőséget.
Kalaznón újraválasztották a korábbi Fidesz-KDNP-s polgármestert, Kemenesmagasiban és Kisnánán új településvezető lesz.
Az indoklás szerint a szervezet nem adta át munkatársai névsorát, eltért a nyilvántartási eljárástól és megszegte nyilvános kötelezettségvállalását.